Ahogyan közeledünk az első spanyolországi tesztekhez (február 5-8, Jerez), pár csapat már bemutatta a '13-as szezonra szánt versenygépének béta változatát. De hamarosan a további konstrukciókat is megismerhetjük.
A héten napvilágot látott a:
- Lotus (január 28.),
- McLaren (január 31.),
- Ferrari (február 1.),
- Force India (február 1.),
- Sauber (február 2.) legújabb koncepciója.
Mivel a 2012-es szezonhoz képest, szinte semmilyen jelentősebb szabályváltozás nem következett be (technikai aspektusból), ezért első ránézésre nem sokat változtak a versenyautók. Természetesen ez egy hibás kijelentés lenne, hiszen rengetek kisebb módosítás történt a tavalyi autókon, amelyet a "civil" szemnek elég nehéz észrevenni. (Még akkor is, ha a McLaren vagy a Ferrari új kipufogóelrendezéssel és hátsó szárnnyal rukkolt elő.) A legszembeötlőbb változás, hogy néhány csapat optikailag (!) megszabadult, a tavaly sokak unszimpátiáját kiváltó kacsacsőrről.
Jelentősebb változást azonban el sem várhattunk volna, hiszen a szabálykönyv szigorúan köti a csapatok kezeit, valamint a 2014-es idénnyel egy új (turbó)korszak köszönt be a Formula 1-be. Így tehát a gardák a tavalyi, azaz a 2012-es gépeket csiszolták még finomabbra.
Lotus E21
Vodafone McLaren Mercedes MP4-28
Ferrari F138
Force India VJM06
Sauber C32-Ferrai