Kipufogógáz Blog

Mindent a Száguldó Cirkuszról, s ami körülötte van.

Szerzők

Már csak egy hiányzik.

2013.02.05. 17:47 graddy

Megérkezett a Mercedes, a Toro Rosso, a Marussia és a Caterham 2013-as versenyautója is, amelyekkel a pilóták már javában köröznek a Jerezi aszfaltcsíkon.

Ahogyan arra számítani lehetett, egyik autó sem tér el forradalmian a 2012-es elődjétől, hiszen értelmetlen és szinte lehetetlen lett volna komolyabb fejlesztésekbe belevágni a 2014-es szabálymódosítás miatt.

Mercedes W04.

"Az elmúlt tizennyolc hónapban elvégzett átszervezések gyümölcsei végre kezdenek beérni, és ez tükröződik az F1 W04-en is, amely a terveket és a részletgazdagságot tekintve is sokkal kifinomultabb az elődjénél" - Mondta Ross Brawn, csaatfőnök.

Toro Rosso STR8.

Az STR5 optikailag a tavalyi modell továbbfejlesztett változata, de néhány láncfelvarráson átesett az oldaldoboza, a futóműve és az első és a hátsó szárnya, amelyről Franz Tost, a gárda csapatfőnöke számolt be.

Marussia MR02.

"A Marussia, a korábbi modellekkel ellentétben, ennek az autójának a tervezésekor már használta a szélcsatornát, valamint szintén az MR02 névre hallgató autó az első, amely már tartalmazza a KERS rendszert, amit a Williams csapattól szereznek be. A mezőny egyetlen Cosworth motorral hajtott autója nagyon letisztultnak és egyszerűnek tűnik, amit az aerodinamikai hatékonyság maximális kihasználásával indokolnak az orosz gárdánál." - Írja Komjath Gábor.

Caterham CT03.

Az új Caterham fejlesztéséről a csapat műszaki igazgatója, Mark Smith beszélt röviden: "A legnyilvánvalóbb a karosszéria alján történt, ahol az oldallemezek alávágásra kerültek, így javítva az autó alá beáramló levegő mennyiségét. A diffúzor, a motorborítás és a hűtés is komoly változáson ment át, valamint további változtatások történtek az autó más területein. Ezzel a csomaggal megyünk az első ausztrál versenyre és a 2013-as fejlesztési csomag részeként új első- és hátsó vezetőszárnyak, valamint új diffúzor kerül beépítésre a szezon megkezdése után."

A bejegyzés trackback címe:

https://kipufogogaz.blog.hu/api/trackback/id/tr15064297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása